Vincze Róbert vagyok. 1988-ban születtem Aradon. A líceumban töltött éveim után úgy döntöttem, hogy tanulmányaimat Kolozsváron folytatom. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán végeztem.
Már az egyetemi évek alatt éreztem, hogy tennem kell a közösségért, ahova tartozom. S mivel nagyon jól tudtam eladni magam, az értékesítési szakmát éreztem a sajátomnak, amelyben remekül tevékenykedtem.
Ennek fényében a Kolozsvári Magyar Diákszövetségben, (KMDSZ) értékesítőként dolgoztam.
A rendezvényszervezésben, civil mozgalmakban is kivettem a részem. Ezzel párhuzamosan az egyetemi körökben a diákképviselői rendszer legmagasabb tisztségéig jutottam, a magyar vonal diákprefektusaként képviseltem diáktársaim érdekeit. Ennek köszönhetően bekerültem az egyetemi vezetőség berkeibe, ahol nagyon sokat tanultam ügyintézés, valamint a képviselet és protokoll terén.
Egy rádió megalapításában is kiemelkedő szerepem volt, amelyet a Kommunikáció Karon levő csoporttársakkal megalapítottunk, elindítottunk, majd továbbadtunk.