Siker. Profit. Szabadidő. Boldog család.
Mi az Önműködő Cég Titka?
Megfelelő tudás. Önálló munkatársak.
Tanulj olyan Cégvezetőktől, akik már megcsinálták:
Saját szakterületükön kiemelkedő vállalkozók, akik a saját bőrükön tanulták meg, hogyan kell több profitot, több szabadidőt, és önműködő céget építeni.
Tudom, hogy a jelen gazdasági helyzetben céget vezetni olyan, mint aknamezőn rendezett futóversenyen részt venni, bekötött szemmel.
Hovány Kft alapító-tulajdonos, cégcsoportvezető.
Európa legnagyobb autókereskedő céghálózatának a tulajdonosa illetve többek között Közép-Európa legnagyobb és egyik legnépszerűbb Mercedes kirendeltsége is az Ő nevéhez fűződik.
Húsz évesen már vállalkozó volt, de hosszú út vezetett odáig, hogy negyven évvel később az övé legyen Magyarország egyik legnagyobb autókereskedő cége, a több mint 100 milliárdos forgalmú Hovány Csoport. Mellesleg ma már szerepel a TOP 100 Leggazdagabb Magyar listán.
szervezetfejlesztési tréner és a Lawrence & Bennet Zrt. vezetője.
29 éve vagyok aktív vállalkozó, és immár 13 éve segítem a cégvezetőket nem csak abban, hogy sikeresebben és eredményesebben vezessék a vállalkozásaikat. Szervezetfejlesztési konzultánsként, vezetőképző coach és trénerként, valamint vállalati stratégiák, értékesítési és logisztikai rendszerek szakértőjeként józan és egyszerű rendszereket segítek gyakorlatban bevezetni a cégekbe, hogy a vállalkozás jóval nagyobb örömöt okozzon, több maradjon fejlesztésekre és jó fizetést tudjanak adni a munkatársaiknak.
Küldetésünk elérni, hogy a romániai vállalkozások sikeresen működjenek, fejlődjenek és képesek legyenek folyamatosan elérni a céljaikat. Vállalkozások segítésén keresztül hozzájárulni egy átláthatóbban és ésszerűbben működő virágzó gazdasághoz. Tudatos és kompetens vezetőket képzünk azért, hogy a vállalkozásaik stabilabbak és sikeresebbek legyenek.
Seminar Consulting Románia ügyvezető igazgatója.
Lassan több, mint 2000 embernek tartott már előadást valamilyen formában. Az egyetemi évei alatt vette észre, hogy neki a cégszervezésben a legkedveltebb területe a humán erőforrás, vagyis az emberek. A vállalkozó elvégezheti a legtutibb képzéseket is, a munkát a munkatársai kell elvégezzék…
Így, az első munkahelye egy húsfeldolgozó volt, ahol ebben a munkakörben kezdett el dolgozni.
A párjával sikeresen működtet több éve egy életmód- és táplálkozás-tanácsadó céget. Mellette pedig előadások, tréningek tartásával és cégszervezéssel is foglalkozik. Egyszerű, humoros, gyakorlati példákkal teszi érthetővé és hasznossá az előadásokat, illetve a belső képzéseket.
Seminar Consulting Alapítója
Az elmúlt 22 évben összesen tizenöt nemzet polgára fordult meg tréningjeimen Londontól Moszkváig. Több mint harmincezren vettek részt képzéseimen a cégtulajdonlás, a cégvezetés, az üzleti etika és a menedzsment technológia témaköreiben. Magyarország egyik legismertebb üzleti előadója vagyok.
Függetlenül attól, milyen iparágban, milyen kihívásokkal nézel szembe vannak a cégvezetésnek törvényszerűségei, melyek mindig működnek és jobb ha tudod milyen hatással vannak rád, mint Cégvezetőre.
Mi alapján merem ezt állítani? A Seminar Consulting 25 éves tapasztalata alapján és egy több évtizede sikerrel működő menedzsment rendszer adatai alapján.
A Seminar Consulting alapítójaként a célom az, hogy segítselek, mint Cégvezetőt!
Mi alapján merem ezt állítani? A Seminar Consulting 25 éves tapasztalata alapján és egy több évtizede sikerrel működő menedzsment rendszer adatai alapján.
A Seminar Consulting alapítójaként a célom az, hogy segítselek, mint Cégvezetőt!
Seminar Consulting Románia vezetője és fő előadója, tapasztalt üzletember.
Egykor 10.000 eurós mínusszal indítottam el a vállalkozásomat, alig 21 évesen. 6 évre rá, a csúcson, 11 vállalkozást vezettem egyidejűleg, másfélmilliós árbevétellel és 120 alkalmazottal. Ekkoriban a bisztrómat a Daily Mail és a New York Times a világ Top 10 legdizájnosabb bisztrójának listáján emlegette, és 80 országban cikkeztek róla a lapok. Emellett Kolozsváron a marketinges újságom 18.000 példányban jelent meg, valamint az értékesítési arányom 40%-os volt.
2016 óta a Seminar Consulting Románia vezetőjeként 7 év alatt több mint 500 cégnek és 8000 résztvevőnek tartottam sikeres képzést Magyarországon és Romániában. Életből merített példáim és szókimondó humorom élvezetessé teszik az előadásaimat.
Co-op Star Zrt. elnök-vezérigazgatója
Dr. Rédei István a magyar élelmiszer-kiskereskedelem egyik meghatározó alakja, aki több mint két évtizede vezeti a jászberényi székhelyű Co-op Star Zrt.-t. Vezetése alatt a vállalat a Coop Gazdasági Csoport egyik legnagyobb franchise tagjává vált, jelenleg 117 üzletet üzemeltet 92 településen, és több mint 1200 embernek biztosít megélhetést. Dr. Rédei István a Coop Hitel Zrt. és a Tisza-Coop Zrt. elnöke, valamint a CO-OP Hungary Zrt. igazgatósági tagja is. Emellett aktív szerepet vállal a helyi közösségek támogatásában, a Jászsági Menedzser Klub alapítójaként és elnökeként.
IFPTR vezérigazgatója
Sándor Gábor a romániai közúti közlekedés egyik legismertebb és legmeghatározóbb szakértője. Több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a közlekedésbiztonság, szakmai képzés és közúti szállítás területén.
1999-ben alapította meg az IFPTR-t (Institutul de Formare Profesională în Transporturi Rutiere), amely ma már Románia legnagyobb közúti szállítási szakembereket képző hálózata, több mint 50 képzési központtal országszerte. Vezetése alatt az IFPTR kiemelt szereplővé vált a romániai közlekedési ágazatban, különösen a gépjárművezetők és fuvarozási szakemberek képzésében.
Lezárási Specialist
Kasza Tamás a magyar és nemzetközi értékesítési szakma egyik legismertebb alakja, aki több mint 30 éve segíti a cégvezetőket, értékesítőket és magánszemélyeket abban, hogy sikeresebbek legyenek az üzleti és személyes életükben.
1994 óta trénerként dolgozik, 2007-től pedig a lezárási technikák specialistájaként vált ismertté. Ő hozta el Magyarországra a lezárás fogalmát, és azóta is folyamatosan fejleszti az értékesítési folyamatokat. Az általa kidolgozott öt lépéses stratégia és kilenc pontból álló taktika egyedülálló és hatékony eszközöket kínál az értékesítők számára.
Kommunikációs tréner és inspiráló előadó
Soós Zoltán szenvedélyes kommunikátor, aki több mint 20 éve segíti az embereket abban, hogy megtalálják saját hangjukat, magabiztosan kiálljanak mások elé, és valódi hatással legyenek a közönségükre.
Pályafutása a könyvek világában indult – tíz évig dolgozott az ország egyik legnagyobb könyváruházában, ahol megalapozódott az emberi tudás és tanulás iránti mély tisztelete. Később a hálózatépítés világában sajátította el az emberekkel való kapcsolatteremtés művészetét, majd a tréneri hivatásban találta meg igazi küldetését.
Seminar Consulting Románia ügyvezető igazgatója.
Lassan több, mint 2000 embernek tartott már előadást valamilyen formában. Az egyetemi évei alatt vette észre, hogy neki a cégszervezésben a legkedveltebb területe a humán erőforrás, vagyis az emberek. A vállalkozó elvégezheti a legtutibb képzéseket is, a munkát a munkatársai kell elvégezzék…
Így, az első munkahelye egy húsfeldolgozó volt, ahol ebben a munkakörben kezdett el dolgozni.
A párjával sikeresen működtet több éve egy életmód- és táplálkozás-tanácsadó céget. Mellette pedig előadások, tréningek tartásával és cégszervezéssel is foglalkozik. Egyszerű, humoros, gyakorlati példákkal teszi érthetővé és hasznossá az előadásokat, illetve a belső képzéseket.
Amerikai üzletember New Yorkból, építkezési szektor
Zoli utcagyerekként nőtt fel Budapesten. Ez egyenesen az élet sötét, bűnözői oldalára vitte. Tudta, hogy változtatnia kell. Ezért Így hirtelen elhatározásból elindult Amerikába. 200 dollárral a zsebében.
A keresett nagy változás, nem történt meg azonnal. A nagy „amerikai álom” hajléktalansággal és kudarcok sorozatával kezdődött.
Több sikertelen próbálkozás után 2018-ban elindította építőipari vállalkozását. Egyetlen alkalmazottal és 100 dollárral a zsebében. A többi mára már történelem.
6 év alatt felépített egy több USA államban jelenlévő multi-millió dolláros cégcsoportot 85 munkatárssal. Ebben az egyik cég mára piacvezető.
Lanka húsfeldolgozó társtulajdonosa, a házias ízek specialistája
2009-ben indítottuk újra a vállalkozást, első ütemben 7 fővel. Itt a párom és a társam, Szilárd is segített, akivel együtt dolgoztunk. Rengeteg munkába került – minden nap hajnali 4-től este 8-ig –, hogy elérjük azt a szintet, hogy tudjunk felszerelést vásárolni, csapatunkat bővíteni, gépeket, felszereléseket vásárolni.
Jelenleg több mint 500 üzletet látunk el élelmiszerekkel és 36 fővel dolgozunk együtt.
Az az elv, ami vezérel bennünket, hogy csak olyan termékeket állítsunk elő és hozzunk forgalomba, amelyeket otthon nyugodtan adnánk gyermekeinknek.
A Masterfol tulajdonosa és alapítója Vállalkozását az ország egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt autófóliázó cégévé fejlesztette. Az üzlet eredetileg egy kis szélvédőjavító műhelyből indult 2000-ben, az USA-ból importált technológiával. Az idők során úgy döntött, hogy az üzletet más autóipari szolgáltatásokra is kiterjeszti, így jutottak el az LLumar fóliák felszereléséhez is. 2015-ben új termékkel bővítették a román piacot: napvédő festék polikarbonát tetőkre. Emellett autó tartozékok forgalmazásában is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A cég működése nélküle is zavartalanul megy, így ő szabadon tud utazni a Karib-tengerre fejlődni, tudva, hogy otthon minden jól működik.
Itt olyan cégvezetőkkel találkozhatsz, akik már megváltották a világot (legalábbis a saját vállalkozásukét biztosan).
Nem irigyek, ezért hajlandóak veled is megosztani a legbelsőbb titkaikat.
Cégről és magánéletről egyaránt.
Mit értek el eddig, amiért érdemes rájuk hallgatni?
Ne hagyd, hogy a vállalkozásod legyen a szabadidőd és a profitod ellensége!
Gyere el, hallgasd meg az előadóinkat, és vidd haza azokat az eszközöket, amikkel újraírhatod a vállalkozásod jövőjét.
Több profit, több szabadidő, boldogabb családi élet – ez nem álom, hanem a Szabad Cégvezető Konferencia ígérete.
Egy nap, ami újraírja a céged sorsát!
Ne várj tovább!
Foglald le a helyed most!
Ne feledd, a jövőd te magad írod, és mi itt vagyunk, hogy segítsünk a tollat vezetni.
Várunk Téged!
Hívj minket 9-17 óra között a következő számon, és segítünk bármilyen kérdésben: +40 726 204 012
Bátran merjük vállalni: ha elégedetlen lennél a hallottakkal és tanultakkal, a konferencia után 5 napon belül írásban kérheted a részvételi díj visszafizetését, úgyhogy semmit se kockáztatsz.
De vajon mitől van az, hogy néhány cégvezető rogyásig van pénzzel és szabadidővel egyszerre, és az embereik azt csinálják, amit mondanak?
Mások meg küzdenek, mint malac a jégen?
Szenvednek az időhiánytól, a papírmunka minden rémálmuk szereplője, és a munkatársaik csak a fizetést várják, de tenni nem akarnak érte?
A Szabad Cégvezető Konferencián olyan előadóktól tanulhatsz, akik már elérték az igazi szabadságot.
Megosztják veled a titkaikat a több profitról, a hatékony munkaszervezésről, és arról, hogyan teremthetsz egy önműködő vállalkozást.
Elképzelted már, hogy milyen lenne, ha a cég működtetése közben is több időt tölthetnél a családoddal?
Nehézségbe ütköztél a jelentkezéssel kapcsolatban?
Kérdésed van a konferencia témájával és előadásaival kapcsolatban?
Vagy esetleg bizonytalan vagy arról, hogy valóban itt van-e a helyed?
Hívj minket 9-17 óra között a következő számon, és segítünk bármilyen kérdésben: +40 726 204 012