Szőke Róbert a Seminar Consulting Románia előadója. Tapasztalt üzletember és lelkesítő előadó Székelykeresztúrról.
2018-ban indította el az első vállalkozását, amely egy építkezési vállalkozás volt. 2019-ben bővítette a cégét, vásárolt és működtett egy kávézót szülővárosában.
Az építkezésében összesen 19 emberrel együtt dolgozott és haladott előre, míg a kávézó részében 3 emberrel.
2022 óta a Seminar Consulting Románia előadója, közel 100 embernek az életét változtatta meg és tette jobbá ennek a vállalati menedzsment technológia segítségével.
Jelmondata: „Az aki legyőzte önmagát, azt legyőzni nem lehet.”
Tanulj tőle!